Nőké a világ

Régebben a lányoknak illetve nőknek nem volt más feladatuk , mint sebezhetőnek lenni , és teljesen alárendelni magukat a férfi akaratának. A huszadik század  már egy nagyobb csavart hozott, a nők elkezdtek kiállni magukért és ugyanazokat a jogokat követelték, ami a férfiakat megillette csak azért , mert ők férfinek születtek. A harcuk eredményes volt, és bár mai napig nem egy hátrányos megkülönböztetés éri a nőket , a mostani szituáció össze sem mérhető azzal , amit még déd - illetve nagyanyáink átéltek.

A mai nők kiállnak magukért, harcolnak a jobb fizetésért és az őket igazságosan megillető vezetőpozícióért. Viszont, sajnos hajlamosak vagyunk , vagyis több példát is láttam már, hogy túl férfiasakká válunk e szituációk miatt. Mi nők vagyunk , azért lettünk így megteremtve mert mindenre képesek vagyunk. Igen , mi képesek vagyunk tökéletesen kinézni az mellett hogy gyereket szülünk és még karriert sem szorítottuk háttérbe. Nem azért, mert ez kell. Azért , mert képesek vagyunk rá. Nem állatok vagyunk, akik mindent eldobnak egy lehetőségért, amit éppen abban a pillanatban a legjobbnak látunk.

Tudni kell hogyan maradjunk nők ebben a (még eléggé , sajnos ) férfiak által irányított világban. Hogy őszinte legyek, ezért nem is szeretem azokat a cikkeket, amikor kismamamák panaszkodnak hogy milyen striás/narancsbőrös , megváltozott lett a testük a gyerek után. Képes volt egy egész kis magból egy gyönyörű kisbabát a világra hozni ! Még jó, hogy nincs a tested ugyanolyan állapotban, mint azelőtt 10 évvel. De , még lehet. Hiszen mi nők, tényleg képesek vagyunk még a testünket is karbantartani , a gyereknevelés mellett. ÉS NEM A FÉRFIAKÉRT! Egyáltalán, de véletlenül sem a férfiak miatt megy ez az egész. Hanem azért, hogy miként érzi magát jól a bőrében.Abban a pillanatban hogy egy lány/ nő / néni ezt realizálja hogy bármire képes, teljesen megváltozik a világról illetve önmagáról alkotott képe.

A bejegyzés trackback címe:

https://fancyypanda.blog.hu/api/trackback/id/tr2712801244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (8) 2018 (7) albérlet (1) albi (1) alkalmazások (3) állat (4) állatok (3) allergia (1) álmom (4) aloe (1) aloegél (1) aloevera (1) aloe vera (1) aloe vera gél (1) alpro (1) apple (1) applikációk (3) Ázsia (4) bernáthegyi (2) betegség (3) boldogsag (28) boldogság (10) Budapest (1) buddhista (4) buddhizmus (4) buli (3) cavalier (1) cavalierkingcharlesspaniel (1) celeb (1) célok (6) ceylon (1) cunami (1) Dél-Ázsia (1) depresszió (2) diák (1) duolingo (1) egyetem (2) együttélés (1) életcél (7) életfelfogás (14) életmód (27) élmény (16) emlék (17) én (25) epilepszia (1) étel (2) ételallergia (1) étterem (1) éttermek (1) ezotéria (1) facebook (3) fancypanda (27) fancyypanda (27) felnőtt (8) felnőttéválás (7) feminizmus (5) férfiak (7) fesztivál (1) fialság (3) fiatalok (6) fiatalság (23) fitness (4) food (5) funny (4) gay (2) girlygirl (24) goals (7) hála (15) házasság (1) hipper (1) hit (10) Hit (10) hónap (2) humor (6) időjárás (1) India (1) infrashape (1) infratrainer (1) instagram (9) internet (1) kaballa (1) kapcsolat (14) kapcsolatok (5) kardashian (1) keeping up with the kardashians (1) kereszténység (1) kim kardashian (1) kókusz (1) kókuszolaj (1) költözés (1) kondi (1) konditerem (1) köszönet (5) különélés (1) különleges (2) külön költözés (1) kutya (3) kutyák (3) kutyus (1) kylie (1) kylie jenner (1) kylie jenner lips (1) lactose (1) lakás (1) laktóz (1) laktózérzékenység (1) lányok (7) lányos (22) legszebb (4) lesbian (3) levél (1) Lgbt (2) love (5) magyarok (2) magyarság (1) meglátás (26) melegek (4) memory (9) motiváció (10) nagyszombat (1) nagytestű (2) net (1) nők (14) nőké a világ (9) nyár (2) Orvos (1) orvosi egyetem (1) ősz (1) paleo (1) pandakoktél (26) Pandakoktél (28) párkapcsolatok (9) pinterest (9) poszttraumás stressz (2) pride (3) reality (3) Románia (1) rossz anya (1) saját kép (6) show (1) Srí lanka (1) Srí Lanka (1) summer (1) szép (6) szerelem (3) Szlovákia (1) szórakozás (1) sztár (1) sztárok (1) tapasztalat (26) táplálkozás (4) tej (1) telefon (2) tinder (3) tízmilliószoros nap (1) torna (1) tragédia (3) új életmód (4) új poszt (7) Ukrajna (1) utazás (2) válogatás (4) vegán (1) vegetarianizmus (1) vélemény (30) véleményem (32) vicces (6) volt (1) zsidó (1) Címkefelhő

Pandakoktél

Friss topikok