MILYEN ÉLETMÓD VÁLT BE NÁLAM ?

Mint a legtöbbünknek , néhány évvel ezelőtt a vega életmód nekem egyet jelentett a szélsőséges táplálkozással , ami minden csak épp nem egészséges. Persze , szeretem az állatokat , de nem igazán gondoltam bele régebben , hogy azt amit épp a vasárnapi ebédemként kezelek , valamikor egy kis malac vagy csibe volt . Kamaszkoromban kezdtek el olvasni a vegán ételekről , ami annyit jelent hogy nem csak állati húst nem fogyasztanak , de még tejet és mézet sem. Igazából minden állattól származó dolgot kihagynak az étrendjükből. Elkezdett érdekelni , de nem igazán fogott meg .

 Később , az interneten olvasgattam étrendek után , mert megvoltam győződve róla , hogy beteg vagyok. Sokat fájt a hasam , fáradékony voltam , és a bőröm sem volt a legjobb állapotában . Találtam valami érdekeset a vegán életmódról , így gondoltam hogy semmit nem veszthetek ha egy ideig kipróbálom. Számomra az is fontos volt , hogy ne legyen benne sok cukor. Az igazat megvallva, jobban lettem tőle ugyan , de egyszerűen nem tetszett. Nem ízlettek a dolgok , és mindig mekis dolgok után áhítoztam , pedig előtte maximum fél évente látogattam meg a bohócos éttermet . Szépen lassan elhagytam ez a dolgot , maradt a jó öreg ' egészséges ' táplálkozás .

Műtétem után , hízni kezdtem. Természetesen nem tudtam sportolni , viszont ettem a húst , amennyi csak belém fért, úgyis hogy a szervezetem azt nem kívánta . Szép lassan visszatértek a bőrhibáim , a fájdalmas gömbök az arcomon , hátamon , a fáradékonyság , a nehéz kelés. Egyszerűen azt éreztem hogy a testem nem működik úgy , ahogy azt kéne . Ekkor már tényleg besokkoltam és úgy döntöttem hogy még egy esélyt adok ennek az életmódnak , hátha a múltkori alkalomnál én csináltam valamit rosszul.A változtatás könnyen ment , ugyanis nem volt nehéz rájönnöm , hogy igazából én nem is szeretem a húst. Ezúttal viszont semmilyen konkrét étrendet nem követtem , csak Pinteresten keresgéltem receptek után . Így találtam meg a kedvenceimet. ( pl . a cukkini spagettit , vagy a spagetti tököt , padlizsán pizzát - majd felrakom azt is hogy hogyan készítem el őket ) Hogy őszinte legyek , azt sem tudom hogy mikor kezdtem el magam jobban érezni , mert amikor már olyan ételeket ettem amik nem tartalmaztak húst , ízfokozókat és felesleges színezékeket , teljesen egyértelművé vált , hogy én megtaláltam amit ideáig 'kerestem'. Megszűnt az ebéd utáni fáradtság , a gondjaim a bőrömmel , és hosszú idő óta először , igazán jól és egészségesnek éreztem magam. Lehet , hogy a hús elhagyása a nem legjobb módszer , vagy természetesen valakinek épp az ellenkezője a paleo étrend válik be , de nekem ez volt az ami a leginkább passzolt .

 

 

Nem gondolom, hogy a hús rossz dolog , azt sem hogy kizsákmányolás lenne , hiszen ha ésszerű keretek között nevelik azokat az állatokat , akkor leölésük is elfogadható. ( Ebbe természetesen nem tartozik bele az élettér és napfény nélkül tartott , proteinnel etetett állatkák) Nem is hiszem azt hogy a hús hiánya okozná azt, hogy az én emésztésem helyre állt. Szerintem inkább a változatosság , és a sok zöldség fogyasztás hozta nekem el azt az eredményt , amit nem tudtam elérni akkor amikor még aktívan szerepelt a hús az étrendemben . Hazudnék , ha azt mondanám hogy a vasárnapi ebédnél néha nem eszem a mamám rántott húsából. Nagyon ritkán fordul elő , de volt már rá példa. Ezért , nem is tartom magam igazi vegánnak , sőt ezért még vegának sem. Az egyensúly az , ami hiányzott a testemnek , és én ezt a zöldségben és gyümölcsben gazdag ételekben találtam meg. Persze , nem hiányozhat a sport sem , amiről majd következő alkalommal írok.

A bejegyzés trackback címe:

https://fancyypanda.blog.hu/api/trackback/id/tr7712772922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (8) 2018 (7) albérlet (1) albi (1) alkalmazások (3) állat (4) állatok (3) allergia (1) álmom (4) aloe (1) aloegél (1) aloevera (1) aloe vera (1) aloe vera gél (1) alpro (1) apple (1) applikációk (3) Ázsia (4) bernáthegyi (2) betegség (3) boldogsag (28) boldogság (10) Budapest (1) buddhista (4) buddhizmus (4) buli (3) cavalier (1) cavalierkingcharlesspaniel (1) celeb (1) célok (6) ceylon (1) cunami (1) Dél-Ázsia (1) depresszió (2) diák (1) duolingo (1) egyetem (2) együttélés (1) életcél (7) életfelfogás (14) életmód (27) élmény (16) emlék (17) én (25) epilepszia (1) étel (2) ételallergia (1) étterem (1) éttermek (1) ezotéria (1) facebook (3) fancypanda (27) fancyypanda (27) felnőtt (8) felnőttéválás (7) feminizmus (5) férfiak (7) fesztivál (1) fialság (3) fiatalok (6) fiatalság (23) fitness (4) food (5) funny (4) gay (2) girlygirl (24) goals (7) hála (15) házasság (1) hipper (1) hit (10) Hit (10) hónap (2) humor (6) időjárás (1) India (1) infrashape (1) infratrainer (1) instagram (9) internet (1) kaballa (1) kapcsolat (14) kapcsolatok (5) kardashian (1) keeping up with the kardashians (1) kereszténység (1) kim kardashian (1) kókusz (1) kókuszolaj (1) költözés (1) kondi (1) konditerem (1) köszönet (5) különélés (1) különleges (2) külön költözés (1) kutya (3) kutyák (3) kutyus (1) kylie (1) kylie jenner (1) kylie jenner lips (1) lactose (1) lakás (1) laktóz (1) laktózérzékenység (1) lányok (7) lányos (22) legszebb (4) lesbian (3) levél (1) Lgbt (2) love (5) magyarok (2) magyarság (1) meglátás (26) melegek (4) memory (9) motiváció (10) nagyszombat (1) nagytestű (2) net (1) nők (14) nőké a világ (9) nyár (2) Orvos (1) orvosi egyetem (1) ősz (1) paleo (1) pandakoktél (26) Pandakoktél (28) párkapcsolatok (9) pinterest (9) poszttraumás stressz (2) pride (3) reality (3) Románia (1) rossz anya (1) saját kép (6) show (1) Srí lanka (1) Srí Lanka (1) summer (1) szép (6) szerelem (3) Szlovákia (1) szórakozás (1) sztár (1) sztárok (1) tapasztalat (26) táplálkozás (4) tej (1) telefon (2) tinder (3) tízmilliószoros nap (1) torna (1) tragédia (3) új életmód (4) új poszt (7) Ukrajna (1) utazás (2) válogatás (4) vegán (1) vegetarianizmus (1) vélemény (30) véleményem (32) vicces (6) volt (1) zsidó (1) Címkefelhő

Pandakoktél

Friss topikok